A megyei egészségügyi biztosítási pénztárak mostanra megkötötték a 2018/2019-es időszakra érvényes szerződéseket valamennyi egészségügyi szolgáltatóval. A szerződés újdonságai közé tartozik, hogy mostantól a háziorvosok feladata lesz a munkanélküliek esetében a munkába való visszatéréskor alkalmassági igazolást kiállítani, ugyanakkor mostantól a fogyatékkal élő gyermekek esetében is a családorvos határozza meg a fogyaték súlyosságát. Egységesen szabályozták továbbá, hogy hány szabadnapot vehetnek ki egy évben a háziorvosok, illetve, hogy szabadságolásuk idején kik láthatják el a betegeiket. Az orvosok évente 30 nap szabadságra jogosultak, és kötelességük helyettesítő orvost megnevezni arra az időre, amíg távol vannak a rendelőjüktől. Ha a szabadságra távozó orvos nem tud helyettesítő kollégát megbízni, akkor kötelessége értesíteni erről az egészségbiztosítási pénztárat, hogy az meghatározhassa, melyik másik családorvoshoz fordulhatnak a betegek.Azon háziorvosoknak, akik kezdők és még nem volt lehetőségük kialakítani a saját praxisukat, lehetőségük van más, akár több családorvos rendelőjében is alkalmazottként dolgozni, azzal a feltétellel, hogy mindegyik kabinet, amelyben szolgálatot teljesítenek, ugyanazzal a biztosítási pénztárral áll szerződéses viszonyban.A háziorvos jövedelme több részletből tevődik össze, a legfontosabb tényező természetesen a biztosított betegek után járó összeg, ugyanakkor pontozási rendszert is hozzárendelnek a tevékenységükhöz, amely a szakmai fokozatuk szerint változik.

2018.06.14