Vox Nagyvilág

Pénteken, december 16-án 20 órától új adással jelentkezik a Keresztúri Magazin a helyi televízió műsorán.
Adásunkban beszámolót láthatnak arról a jótékonysági koncertről, mely a helyi katolikus templom harangjáért szerveződőtt, a Kövekkel a zsebében színházelőadásról, a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban megrendezett történelmi vetélkedőről.
Betekintést nyerhetnek a megújult városi kórház átadó ünnepségébe, a karate vizsgába, a szerdai karácsonyi koncertbe és természetesen lesz egy perc vers is.
A magazinműsor után, 20 óra 30 perctől,  a hétfői Magunk közt szólva című adás ismétlését nézhetik meg nézőink, melyben Kiss László műsorvezető Pop Anna tájháztulajdonossal beszélget.

 

2016.12.16.

Megváltozott menetrenddel várják a CFR-s vasúti szerelvények az utasokat. Ez a tény ma nem kevés, állomáson várakozó személynek okozott meglepetést.

Mi lefényképeztük az új programot, hogy hallgatóink, olvasóink aktuális információk alapján vehessék igénybe a helyi vonatjáratokat:

menetrend

 

2016.12.12.

Csak egyenesen! címmel irodalomkritika kötete jelent meg Zsidó Ferenc székelykeresztúri írónak, tanárnak. 

A kötetbe 21. századi, vagyis 2000 után született erdélyi magyar prózakötetekről írt méltatások kerültek. A kötetben az írások a szerzők névsora szerint, ábécérendben követik egymást; elsősorban azért, mert sokféle irodalom jelenik meg a recenzált kötetekben, így Zsidó Ferenc az értékelő csoportosítás, az irányzatok, áramlatok szerinti elemzés helyett inkább az egyedi teljesítményeket vizsgálja.

A kritikák “egyenes” nyelven, egyszerű viszonylag egyszerű nyelveb vannak megfogalmazva, így nem kizárólag a szűkebb szakmának, hanem az átlagolvasónak is szólnak.

Zsidó Ferenc Csak egyenesen! című kötete már kapható a boltokban.

 

2016.12.12.

A Vox Rádió legifjabb műsora a fiatalokat szólítja meg elsősorban ezen a héten is, de minden frissen gondolkodó és fiatalokra kiváncsi hallgató figyelmébe is ajánljuk a pénteken, december 9-én du. 3 órától kezdődő műsort.

Kakucsi Áron műsorvezető mai vendégei: Márton Csaba táncos, a Háromszék Táncegyüttes székelykeresztúri tagja, a Vox stúdiójában zenélni fog Benedekfi Emőke és László Attila, majd fiatalok a lírában, líra a fiatalokban témában hallhatnak beszélgetést Bardocz Levente Albert közreműködésével.

marslakok

Remek zenék, jó témák - erre számítson mindenki, aki ma a Marslakókkal tart!

 

2016.12.09.

December 9-én 20 órától új adással jelentkezik a Keresztúri Magazin.

Adásunkban beszámolót láthatnak a Csíki Játékszín Szemenszedett Igazság címet viselő előadásáról, a hétfői Mikulásjárásról, a kisgalambfalvi jótékonysági estről, továbbá megtekinthetik a Mircea Tiriplic rendőrkapitánnyal készített interjút.

Betekintést nyerhetnek a Petőfi Sándor Általános Iskola új épületének átadó ünnepségébe, a Székelydobóban szervezett Gazdafórumba és természetesen lesz egy perc vers is. A magazinműsor után, 20 óra 30 perctől a hétfői Magunk közt szólva adásának ismétlését nézhetik meg újra nézőink, melyben Kiss László műsorvezető Prosenszki Róbert gimnáziumi tanárral beszélget.

 

2016.12.09.

December 9-én, pénteken reggel 9 óra után a Vox Rádió reggeli műsorának vendége a Hargita Megyei Tanács elnöke, Borboly Csaba lesz.

Az elöljáró többek közt a szakoktatás, az útjavítások és a gazdatámogatások tematikájáról is beszélni fog a műsorban.

Ha tehetik, kövessék a Vox Rádiót a 88,6-os frekvencián!

hargita megye

 

2016.12.08.